Telefon
- Haló? Igen, én vagyok az. Tessék? Igen, azonnal megyek. Nem, nem tartózkodnak, az államokban. Igen, 18. Köszönöm!
- Ki volt az? - kérdezte Ross, és belepuszilt, a nyakamba. Olyan jó lenne maradni.
- A mentősök, a bátyám karambolozott. Mennem kell! - mondtam, és eltoltam magamtól.
- Maradj, nincs semmi baja! Ebben biztos vagyok - mondta, és megragadta, a csuklóm.
- Soha! - mondtam, és elrohantam.
- Azrita, hova sietsz? - kérdezte Rydel.
- A bátyám kórházba került, mennem kell!
- Várj! A fiúk elvisznek kocsival!
- Ők biztos nem, hisz mind ittak - tiltakoztam.
- Apu még nem ivott! Ő majd el visz! - mondta, és ezért kellett akaratom ellenére vele utaznom, a kórházba.
- Te, mikor is születtél? - kérdezte, a kocsiban. Tuti van valami hátsó szándéka, csak még nem tudom, hogy mi.
- Nov. 22! Miért?
- Az a drága Laura Nov. 27-én született! Szegény lány, amikor Ross fiam dobta olyan szomorú volt, de meg kel értenie, hogy ez nem miatta volt, hanem csak is - Ross miatt (gondoltam) - miattad!
- Mi? - kérdeztem, és pár perc alatt elöntött, az agyér görcs.
- Miattad dobta Maia-t is! Mindennek te vagy az oka! - bökött felém. Jó, 1, 2, 3, 4......
- Milyen messze van, az a kórház? - remélem közel.
- Mindjárt itt van! De, azt ne várd, hogy haza is hozzalak, nem várlak meg, megyek haza. Te is megtehetnéd. Nem hiányolnálak! - mondta. Csak szerintem "kancsó szinonimája" egy kicsit?
- 41, 42, 43, 44, 45..... - folytattam, a számolást. Állítólag segít lenyugodni. Bár, nekem nem nagyon! Végre megjöttünk!
- Na, jobbulást, a bátyádnak! - mondta, és elhúzott. Na lehet, hogy nem is utál annyira.
- Jó napot! Most hozták be a bátyám, karambolozott - köszöntem, a recepciónál.
- Nincs látogatás! - válaszolta mogorván.
- Most hozták be! Az orvosok hívtak, hogy jöjjek meglátogatni! - mondtam, kicsit hangosabban.
- Van papírja? - kérdezett vissza gonoszul. Azt a kis Argh-ot!
- Nincs! De ha nem enged be, magára uszítom, a barátom apját, és higgye el, nem marad maga után semmi, max csak egy rossz emlék! - üvöltöttem, az arcába. Tudom, nem nőies, de ha a tesómról van szó, akkor akár meg is pukkadhat, nem fog érdekelni.
- Arra! - mutatott, egy folyosó felé.
- Köszönöm! - mondtam, és elsiettem, a folyosó irányába.
- Nővér, hol a telefonom?
- Elvettem!
- Hogy érti azt, hogy elvette. Azonnal adja vissza, vagy fel jelentem, lopásért!
- Majd a húgának! - halottam, a veszekedést, a folyosó végéről. Ez tuti, az én rokonom! Gyorsan oda rohantam.
- Bratyó! - öleltem át, a mindenhol begipszelt bátyám.
- Mondd meg neki, hogy adja vissza a telóm! - hisztizett, igen, ez az én öreg tesókám!
- Kérem, a telefonját!
- Tessék, de ha még egyszer pizzát rendel, a kórtermébe, akkor megnézheti magát! - fenyegetett, a nővér.
- Apu még nem ivott! Ő majd el visz! - mondta, és ezért kellett akaratom ellenére vele utaznom, a kórházba.
- Te, mikor is születtél? - kérdezte, a kocsiban. Tuti van valami hátsó szándéka, csak még nem tudom, hogy mi.
- Nov. 22! Miért?
- Az a drága Laura Nov. 27-én született! Szegény lány, amikor Ross fiam dobta olyan szomorú volt, de meg kel értenie, hogy ez nem miatta volt, hanem csak is - Ross miatt (gondoltam) - miattad!
- Mi? - kérdeztem, és pár perc alatt elöntött, az agyér görcs.
- Miattad dobta Maia-t is! Mindennek te vagy az oka! - bökött felém. Jó, 1, 2, 3, 4......
- Milyen messze van, az a kórház? - remélem közel.
- Mindjárt itt van! De, azt ne várd, hogy haza is hozzalak, nem várlak meg, megyek haza. Te is megtehetnéd. Nem hiányolnálak! - mondta. Csak szerintem "kancsó szinonimája" egy kicsit?
- 41, 42, 43, 44, 45..... - folytattam, a számolást. Állítólag segít lenyugodni. Bár, nekem nem nagyon! Végre megjöttünk!
- Na, jobbulást, a bátyádnak! - mondta, és elhúzott. Na lehet, hogy nem is utál annyira.
- Jó napot! Most hozták be a bátyám, karambolozott - köszöntem, a recepciónál.
- Nincs látogatás! - válaszolta mogorván.
- Most hozták be! Az orvosok hívtak, hogy jöjjek meglátogatni! - mondtam, kicsit hangosabban.
- Van papírja? - kérdezett vissza gonoszul. Azt a kis Argh-ot!
- Nincs! De ha nem enged be, magára uszítom, a barátom apját, és higgye el, nem marad maga után semmi, max csak egy rossz emlék! - üvöltöttem, az arcába. Tudom, nem nőies, de ha a tesómról van szó, akkor akár meg is pukkadhat, nem fog érdekelni.
- Arra! - mutatott, egy folyosó felé.
- Köszönöm! - mondtam, és elsiettem, a folyosó irányába.
- Nővér, hol a telefonom?
- Elvettem!
- Hogy érti azt, hogy elvette. Azonnal adja vissza, vagy fel jelentem, lopásért!
- Majd a húgának! - halottam, a veszekedést, a folyosó végéről. Ez tuti, az én rokonom! Gyorsan oda rohantam.
- Bratyó! - öleltem át, a mindenhol begipszelt bátyám.
- Mondd meg neki, hogy adja vissza a telóm! - hisztizett, igen, ez az én öreg tesókám!
- Kérem, a telefonját!
- Tessék, de ha még egyszer pizzát rendel, a kórtermébe, akkor megnézheti magát! - fenyegetett, a nővér.
.jpg)
.jpg)
