Hiszen szeretem...
- Miért? Miért pont én velem történik ilyen? Csak azt akartam, hogy szeressen, és ne csaljon meg, de még ezt sem volt képes betartani. Minden álmom ő volt, de most úgy érzem, mintha rosszul választottam volna. Hiszen, egy csomó blog is csak erről zeng, hogy: Riker volt barátnőjére, Azritára már maga az énekes öccse is szemet vetett. Rosst örökre tönkre tehetném, ha kitudódna, hogy nem csak Riker volt barátnőjére vetett szemet, de Rocky exét, Szandit is felszedte. Milyen könnyű lenne, hisz most úgy is úgy gondolják az emberek, hogy Laurát is megerőszakolta, aztán itt van még Szandi is, és ugye közben a szerelme, akit ugye elütött, kórházban fekszik. Örökre tönkre tudom tenni őt. Ő összetörte a szívem, én pedig összetöröm a karrierjét! - és itt jött az isteni felismerés, hogy mi van ha tényleg megerőszakolta Laurát? - Úristen Ross, de egy kétszínű köcsög vagy! Tönkre teszlek, megfojtalak miközben alszol, mindent elmondok a TV-nek! És tudod, hogy miért? Mert én az életem kockáztattam érted, mikor eljöttem a kórházból, te pedig itt szeretkeztél a legjobb barátnőmmel. De nem kell félni, Szandi is megkeserüli, mindent elmondok Jarednek, a mostani barátjának, azt is, hogy miközben vele járt, közben Rockyval még nem szakítottak, sőt elég izgi nemi életet éltek! Tönkre teszem mindkettőjüket, és eltiprom mindent mint egy szaros hangyát! - kiáltoztam. Mikor Ross az ágyába hívott, abba a retkes, mocskos ágyba (!) kiszaladtam az erdőbe, egy szál pólóban. Most valami kis patak mellett ülök, és a szegény pataknak kiabálok, miközben kavicsokat dobálok bele. Az egyik kaviccsal sikerült is elvágni az ujjam.
- Csodás! Argh! - üvöltöttem, és sírva fakadtam. Csak sírtam, és azt kérdezgettem, hogy miért? Miért?
Egy kis idő múlva, mikor sikerült összeszednem magam, akkor vettem észre, hogy eléggé besötétedett, és lehet, hogy haza kéne végre menni. Az idő is eléggé lehűlt, úgyhogy kezdtem nagyon fázni. Csak ültem tovább a földön és kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Egyedül vagyok egy idegen erdőben éjszaka! Mi van, ha valami vadállat rám támad, vagy csak megfagyok? Hirtelen felugrottam, és megfordultam, akkor vettem észre, hogy Ross feje ki lóg egy fa mögül.
- Ross? - kérdeztem kicsit meglepődve.
- Megtudom magyarázni! - lépett ki a fa mögül. Én csak odaszaladtam hozzá, és megöleltem.
- Úgy örülök, hogy itt vagy! - fúrtam a vállába az arcom. Az illata mindig megnyugtat.
- Én csak azt akartam mondani, hogy nem feküdtem le Szandival! És tényleg úgy tűnt, és tudom, hogy nem hiszel nekem, mert hallottam amit a pataknak kiabálsz, de most az egyszer könyörgöm higgy nekem! Nem csaltalak meg! Te vagy a mindenem, sose tenném ezt veled! És, a te döntésed, hogy hiszel-e nekem, vagy tönkre teszel, de akárhogy döntesz, én szeretni foglak!
- De......akkor miért voltatok meztelenek? - ráztam a fejem, és egy lépést hátrébb léptem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Az csak azért volt... - fogta meg a kezem, és folytatta volna mikor hirtelen rémült fejet vágott - Úristen de hideg a kezed! - kiáltotta, és gyorsan levette a pulcsiját, és nekem adta. Gyorsan belebújtam, és összeszorítottam a kezeim, mert olyan jó meleg volt Ross pulcsija, hogy szinte égetett.
- Gyorsan mennyünk haza, még megbetegszel! - ragadta meg a karom, de én ellen álltam.
- Csak akkor megyek veled akárhova is, ha elmeséled, hogy akkor miért nem volt rajtatok ruha! - makacskodtam.
- Alku! Haza jössz, és otthon a meleg házban egy forró tea közben elmesélem! Ígérem! - alkudozott Ross. Csak azért mentem bele, mert egy pulcsiban is majdnem megfagytam, így jobbnak láttam az otthon melegében lenni.
Nem sokára haza értünk. Ross tudta merre kell haza jutni, úgy vezetett a fák között, mintha otthon lenne.
- Itt a teád! - nyomott a kezembe egy bögre forró csodát.
- Na de most te jössz! - mutattam Rossra.
- Meséljek? - kérdezte tréfásan.
- Megígérted! - emlékeztettem, hogy nincs olyan lehetősége, hogy nem mesél.
- Jó, jó! Szóval, Laura meggyanúsított azzal, hogy megerőszakoltam őt, és én nem tettem semmit, de mégsem hisz nekem senki. Aztán jött azaz ötletem, hogy kéne szerezni egy alibit, mert az, hogy ittam mint a ló, és kocsmáról kocsmára vándoroltam nem tenne túl jót a bandának, ha az történet, ha nem! Úgyhogy kell egy alibi. Így jött a képbe Szandi. Ittunk egy keveset, és ő kitalálta, hogy ha lefekszem vele, igazolja, hogy nála voltam az nap este. - mesélte Ross.
- Na látod, akkor mégis lefeküdtetek! - kezdtem hepciáskodni.
- Nem, nem fejeztem még be! Addig jutottunk el, hogy mind a kettőnkről lekerült a ruha, és kész. Akkor jöttél, és kopogtál. Ennyi történt!
- Aha persze! - ráztam a fejem.
- Esküszöm Azrita! Nekem nem kell más csak te! Tökéletes vagy, te vagy az életem szerelme! Soha nem foglak nem szeretni, és csak azért mert képtelen vagyok!
- Ross, ha nem jövök lefekszel vele!
- Azrita! Figyelj szeretlek! Nekem csak te kellesz!
- Ross, kinek kéne egy olyan lány mint én?
- Kinek kéne egy olyan lány mint te? Nekem, mert szeretlek, imádlak, és te vagy számomra a legfontosabb, és mikor veled vagyok felvidulok, mikor elmész szomorú leszek, örömmel gondolok rád, és az első csókunkra, te vagy az a lány, akiért érdemes élni! - mondta, megsimította az arcom, és megcsókolt. Azután a csók után már nem volt miben kételkednem. Hittem neki. Hiszen szeretem...
Húú izgi volt :D gyorsan hozd a kövit XD
VálaszTörlésNagyon tetszett nekem kérlek jöjjön a kövi
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésSzuper lett!:)
VálaszTörlésHozd a kovetkezot^-^
Mikor hozod az új részt? :)
VálaszTörlésegyszerűen imádom olvasni a blogod!
VálaszTörlés