Igaz azt mondtam, hogy 24-én este jön ki a kövi rész, de hát tévedtem. De most itt van, remélem tetszeni fog!
A helyzet változatlan
A: Igen? És mit álmodtál?
N: Valami hajón voltunk, és egyszer csak elkezdtek minket üldözni gyilkosok, de arra nem jöttem rá, hogy miért csak úgy üldöztek minket, mert miért ne. Aztán sikerült őket lerázni, és kézen fogva álltunk a luxus hajón, és néztük a naplementét. Akár milyen furcsa álom is volt, a vége nagyon tetszett!
A: Hmmm. Én nem álmodtam semmit, de most megyek reggelizni, majd még beszélünk! Szia Mó!
N: Szerbusz drága! Van egy meglepim számodra...
- Rydel!!!!! ÁÁÁÁÁÁ!!!! - rohantam ki a konyhába. - Velem álmodott, és ááááá!! - fordultam be a konyhába, mikor megláttam, hogy Mó ott áll Rydel mellett.....
- Meglepi! - kacsintott rám Mó.
- Öööööö..... - csak ennyit tudtam kinyögni, annyira zavarban voltam. Hogy lehetek ekkora béna? Istenem! Most ásom el magam!
- Ki álmodott veled, hogy ennyire örülsz neki? - kérdezte Rydel, mint egy utolsó csapást mérve rám.
- Öööööö....- megint nem jutottam ennél tovább.
- Én - nyögte ki Mó. Rydel csak rám nézett, és rögtön leesett neki, hogy most nagyon nagy cikiben vagyok!
- Azrita! Szerintem fel kéne öltöznöd, nem gondolod? - dobott egy mentő övet Rydel.
- De! Úgyhogy most el is tűnök, sziasztok! - slisszoltam el. Ez ultra ciki volt. Vissza battyogtam a szobámba, és elkezdtem a ruháim között kotorászni. Két össze állítás között vacilláltam:
N: Valami hajón voltunk, és egyszer csak elkezdtek minket üldözni gyilkosok, de arra nem jöttem rá, hogy miért csak úgy üldöztek minket, mert miért ne. Aztán sikerült őket lerázni, és kézen fogva álltunk a luxus hajón, és néztük a naplementét. Akár milyen furcsa álom is volt, a vége nagyon tetszett!
A: Hmmm. Én nem álmodtam semmit, de most megyek reggelizni, majd még beszélünk! Szia Mó!
N: Szerbusz drága! Van egy meglepim számodra...
- Rydel!!!!! ÁÁÁÁÁÁ!!!! - rohantam ki a konyhába. - Velem álmodott, és ááááá!! - fordultam be a konyhába, mikor megláttam, hogy Mó ott áll Rydel mellett.....
- Meglepi! - kacsintott rám Mó.
- Öööööö..... - csak ennyit tudtam kinyögni, annyira zavarban voltam. Hogy lehetek ekkora béna? Istenem! Most ásom el magam!
- Ki álmodott veled, hogy ennyire örülsz neki? - kérdezte Rydel, mint egy utolsó csapást mérve rám.
- Öööööö....- megint nem jutottam ennél tovább.
- Én - nyögte ki Mó. Rydel csak rám nézett, és rögtön leesett neki, hogy most nagyon nagy cikiben vagyok!
- Azrita! Szerintem fel kéne öltöznöd, nem gondolod? - dobott egy mentő övet Rydel.
- De! Úgyhogy most el is tűnök, sziasztok! - slisszoltam el. Ez ultra ciki volt. Vissza battyogtam a szobámba, és elkezdtem a ruháim között kotorászni. Két össze állítás között vacilláltam:
vs.
Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket vegyem fel, így gondoltam döntse el az idő. Kinyitottam az ablakom, és kinéztem rajta. Mó a hátsó kertben sétált, és telefonált.
- Megígéred, hogy novemberben haza jössz? Ígérd meg! Nem! Most ígérd meg! Mi az h nincs senki? Miattam gyere haza! Mert hiányzol, és látni akarlak! Ahj! Jó rendben szia! - mondta Mó, és letette a telefont. Kíváncsi vagyok, hogy ki hiányzik neki ennyire....
Kicsit elkezdtem fázni, így maradtam a második lehetőségnél mert az melegebb kicsit. Miközben felöltöztem végig azon gondolkodtam, hogy vajon ki lehetett akivel Mó beszélt. Talán a barátnője...
Mikor felöltöztem vissza mentem a konyhába, és befaltam a reggelim. Eközben Krissz is előmászott a szobából, és egy szál alsóban végig flangált a konyhán, elvett egy pirítóst, és leült a kanapéra enni.
- Mi a baj tesó? - vágódtam le mellé.
- Semmi...mi lenne? - válaszolt flegmán.
- Krissz látom, hogy baj van! Mondd mi az? - néztem mélyen a szemébe.
- A Nagyi nagyon beteg. Valószínűleg meg fog halni... - mondta, miközben megcsillant a szeme sarkában egy könny csepp.
- Hogy mi?! - kérdeztem aggódva, és elkezdett remegni a hangom.
- Haza kéne menni, hogy az utolsó napjaiban vele legyünk...- folytatta Krissz,
- NEM! NEM halhat meg! Nem!!! Krissz csinálj valamit vele! Kérlek ne hagyd, hogy meghaljon! - a könnyek elkezdtek ömleni a szememből.
- Azrita! Meg kell értened! Nem tudom, hogy haza mész e, de én mindenképpen vele leszek! - fogta meg mind a két kezem. - Most erősnek kell lenned! Én 3 nap múlva haza megyek! Jössz velem? - nem tudtam erre a kérdésre válaszolni. Csak felálltam, és kiszaladtam a házból.
El akartam szaladni a fájdalom elől. de nem ment. Nagyon szeretem a nagymamám, nem lehet igaz, hogy el kell őt engednem! Miért ilyen a sors? Csak sétáltam az utcán, nem tudtam merre megyek. Csak mentem előre fele. De a fájdalom jött velem. Nem bírtam tőle megszabadulni.
4 nem fogadott hívás: 3 Krissz, 1 Rydel.
Csak mentem, és mentem. Egyre tovább és tovább. Nem lehet igaz, hogy ez történik. biztos csak egy álom! NEM AKAROM, hogy igaz legyen! Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keveregtek a fejemben.
Eközben:
"Az ott Azrita? Neeem! Az nem lehet ő! Dehogy is nem! Az Azrita....és sír.... Na jó Ross! Szedd össze magad! És menj oda hozzá!
Áááá kész, én nekem ez nem megy! Na jó! Indulás!"
- Öhm szia Azrita! - fogta meg a vállam Ross.
- Ross....menj innen! - fordultam el tőle.
- Jó, ígérem lelépek, ha elmondod, hogy mi a baj! - ült le mellém a padra.
- Ross, csak menj el! Ne nehezítsd ezt meg kérlek! - ráztam meg a fejem.
- Csak mondd el mi a baj! És utána esküszöm, hogy lelépek! - mondta, és megfogta a kezem. Így hát elmeséltem neki, hogy mi a baj. Ő csöndben hallgatott, majd a végén megölelt. Én csak csöndben a vállába fúrtam az arcom. Már nagyon hiányzott ő is, az illata is, és a hangja is. Csöndben ültünk egymás mellett, aztán egyszer csak felemelte a fejem, és megcsókolt.....én meg vissza csókoltam....
