20. rész

Szeretet

- Ross, mondani szeretnék valamit! - nyúltam utána, mielőtt Laura elrángatta volna.

- Mit szeretnél? - fordult hátra.

- 4 szem közt! - válaszoltam idegesen.

- Rossy nem ér rád cicám! - mondta Laura, és elindult kifelé.

- Majd utánad megyek! - kiáltotta Ross, erre Laura ciccegett, de ott hagyott minket. 

- Megyünk sétálni? - kérdeztem félve.

- Persze! - bólintott. Elindultunk a highway-i parkba. Egész úton csöndben ballagtunk, tisztes távolságot tartva, ott aztán leültünk a fűbe, és elkezdtem amit mondani akartam.

- Sajnálom, ami ma történt! A verekedést is, a késést, és...- dadogtam.

- Semmi baj, Laura ugyan úgy hibás mint te, a késésről pedig nem te tehetsz, szóval nincs semmi probléma! - nevetett.

- És sajnálom, hogy itt hagytalak... - na itt jött az 5 perces csönd. - Nagyon magamba zuhantam, és ugye akkor ott volt neked Maia, és Rikerrel sem jártunk már, én pedig csalódott voltam. Haza mentem, megpróbáltam minden emléket kitörölni, a képeket, tárgyakat, csak a dalaitokat hagytam meg. Életmódot váltottam, futni kezdtem, egyre több zöldséget ettem, felhívtam a régi ismerőseimet. Így lett egy régi barátomból szinte a legjobb fiú haverom. Nem hívtalak fel, pedig megvolt a számod, nem néztem a koncertjeiteket, és nem is gondoltam az egész kint létemre... - meséltem el, a kérése nélkül, hogy mit csináltam otthon.

- Összejöttem Maia-val, mert te Rikerrel voltál, aztán egy szó nélkül elhagytál, apum kórházba került, volt egy vakbél műtéte. Kész csődtömeg voltam, miattam kellett lemondani egy fellépést, mert teljesen elittam az agyam, aztán jött Laura, ő kihúzott ebből az állapotból, és segített rajtam. Ma mikor megláttalak azt hittem, hogy miattam jöttél haza, de ez zavart, és ezért bunkó voltam veled, de itt volt, és van is nekem Laura, aki mindig segít. - mosolyodott el.

- Ha az a segítség, amit ma műveltetek a stúdiótól egy utcára akkor tényleg segít! - röhögtem el magam.

- Mi, te honnan tudod? - pirult el.

- Rossz házba mentem hahaha!! - röhögtem még mindig.

- Figyelj, ez nem az aminek látszott, vagyis....izé... - mentegetőzött.

- Nagy fiú vagy már, és nem vagyok az anyád, azt csinálsz, amit akarsz, azzal akivel akarod, és nem kéne menned? Laura már biztos vár.. - mondtam szomorúan.

- Figyelj, van ideje, hadd várjon! De ígéred meg, hogy senkinek nem mondod el amit láttál! - nézett rám halál szigorúan.

- Ígérem apu! - nevettem újra.

- Nagyon vicces vagy! - csikizett meg, erre én felsikítottam. Persze ő folytatta, én meg csak fetrengtem a fűben, és röhögtem.

- Ne, ne! - fuldokoltam - Várj! - szerencsére, hagyta, hogy kapjak egy kis levegőt.

- Nézd vidámpark! - ugrott fel a földről, és oda szaladt, a közeli fára felszúrt plakáthoz.

- Mennyünk el! Légyszi! - kérleltem.

- Oké! - bólintott, és leintett egy taxit. Mikor oda értünk a vidámpark bejáratához, kicsit gonosznak éreztem magam, amiért nem engedem elmenni Rosst, hogy találkozhasson  Laurával. Bár nem tűnik úgy, hogy nagyon találkozni akarna vele, na de mindegy.

- Nézd vattacukor! - rohantam az árushoz.

- Mindjárt jövök! - mondta Ross, miközben a telefonján épp SMS-t küldött Laurának, hogy dolga akadt, nem ér rá.

- Tessék vattacuki! - nyomtam a kezébe az egyik rózsaszín cukorfelhőt.

- Rózsaszín? Tényleg? - nézett rám nagy szemekkel, de azért elvette. Ez után felültünk, az óriás kerékre, a hullám vasútra, és mindenre, amire csak tudtunk. A nap végén leültünk egy padra az óriás kerék mellett, és beszélgettünk Lauráról, Bencéről, és úgy alapvetően mindenről.

- Tudod, többször is fel akartalak hívni, de egy ember mindig megakadályozott... - kezdte a mondandóját Ross.

- Ki? - néztem rá nagy szemekkel.

- Édesanyám! - WTF!?

- Azt hittem anyud bír! - akadtam ki.

- Én is! - nevetett. Hátulról átkarolt, én a vállára helyeztem a fejem, és csak egy dologra tudtam gondolni. Mégpedig arra, hogy pár centi választ el attól, hogy megcsókoljam.

:. Hagyj nyomot magad után Chateben! Köszi! <3 .:

ui.: Bocsi, hogy rövid lett!